#Viktor Janukovics






Visszatérhet Ukrajnába a megbuktatott Janukovics
 

Visszatérhet Ukrajnába a megbuktatott Janukovics

A Nyezaviszimaja Gazeta szerint Putyin Janukovicsot támogató kijelentései alátámasztják azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a Moszkva támogatását élvező bukott ukrán elnök a közeljövőben visszatérhet Ukrajnába, és ezt a politikus sem cáfolta korábban.

MTI MTI

 

"A Majdan projektet is Moszkvában tervezték meg"

Petro Hojsz ungvári ukrán újságíró a Cinknek készített elemzésében azt fejtegeti, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök semmi esetre sem engedné ki a kezéből Ukrajna feletti befolyását, és a kijevi események mögött is már csakis ő állt.

hvg.hu hvg.hu




Még nagyobb bajba került Janukovics
 

Még nagyobb bajba került Janukovics

Újabb büntetőeljárást indított Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő ellen az ukrán főügyészség, mert a megbuktatott elnök azt mondta: az elnökválasztások helyett tartsanak minden ukrajnai régióban népszavazást az adott terület státusáról. A volt elnök emellett törvénytelennek nevezte az ország jelenlegi vezetését.

MTI MTI



 

"Életben vagyok" – Janukovics beszédet tartott

Viktor Janukovics hétperces beszédet tartott kedd délelőtt egy orosz városban, ezek szerint tehát életben van, bár az elmúlt napokban többször keltették halálhírét. A bukott elnök még mindig Ukrajna államfőjének tartja magát és kijelentette: amint a körülmények megengedik, visszatér Kijevbe.

hvg.hu hvg.hu

Janukovics bejelentésre készül
 

Janukovics bejelentésre készül

Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő bejelentést tesz kedden Rosztov-na-Donu oroszországi városban – közölték hétfőn a politikus környezetéből származó források.

MTI MTI

Továbbra sincsenek biztos hírek Janukovicsról
 

Továbbra sincsenek biztos hírek Janukovicsról

Csütörtök estére sem derült ki hitelt érdemlően, pontosan hol lehet a megbuktatott ukrán elnök és milyen állapotban van. Állítólag Viktor Janukovics szívinfarktust kapott, de terjedtek olyan hírek is, hogy a politikus meghalt – egyiket sem erősítették meg hivatalosan.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Janukovics állítólag infarktust kapott
 

Janukovics állítólag infarktust kapott

Nem hívatalos hírek szerint az Oroszországba menekült Viktor Janukovics leváltott ukrán elnököt szívinfarktus gyanújával kórházba szállították – jelentette csütörtökön a Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap.

MTI MTI

Befagyasztottta Janukovics számláit az EU
 

Befagyasztottta Janukovics számláit az EU

Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott ukrán elnök is azon 18 ukrán ember között van, akiknek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották – derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból.

MTI MTI